Szendvicsgenerációnak hívjuk azokat a szülőket, akik későn vállaltak gyermeket, így negyven éves kor felett még kisgyermekeket látnak el, miközben már idősebb szüleikről is gondoskodniuk kell. A helyzetük kifejezetten nehéz.
A történelemben nem nagyon volt erre példa, hiszen korábban mindig több generáció élt együtt, ahol a családtagok mindenben segítettek egymásnak. A mai szendvicsgeneráció előtt ezért sincs követendő minta, bevált módszerek, ötletek, hogy hogyan lehet egyszerre jól támogatni idősebb és fiatalabb családtagjainkat is. Szintén nagyon fontos kérdés azonban, hogy a szendvicsgeneráció tagjai hogyan törődjenek magukkal és a maguk vágyaival? Szabad-e, lehet-e, megoldható-e nekik mindez?
“Társadalmi szinten van szükségünk változásra. Ez a generáció megérdemli, hogy több figyelmet szenteljünk neki” – mondta a Generációkon át Jakupcsek Gabriellával soron következő adásában Bordán Irén színművésznő, aki szintén egyedül gondoskodik idős édesanyjáról, miközben maga is többgyermekes anyuka és nagymama.
A szendvicsgeneráció tagjainak nagyon kell vigyázniuk saját magukra, hogy minden fronton helyt tudjanak állni. Az egészségük ilyen téren talán még meghatározóbb, mint más életkorban. Bordán Irén hangsúlyozza, hogy le kell tudnunk lassulni ahhoz, hogy érdemben tudjuk támogatni gyermekeinket és idős szüleinket is. A szendvicsgeneráció tagjainak éppen ezért priorizálniuk kell a feladataikat és magukat is előtérbe kell tudni helyezni.
Ez a fajta mentalitás, tehát a saját jólétünk és a családunk boldogságának egy szinten való kezelése a hazai gyakorlatban még nem megszokott, viszont annál szükségesebb.
Jakupcsek Gabriella mai adásának beszélgetőtársai Bordán Irén, színművésznő, Huszár Viktória a Golden Palace Göd senior apartmanház ügyvezetője és Békéssy Olga, a Női váltó online női magazin alapító-főszerkesztője.
Hasonló tartalmakat ITT és a YouTube-csatornánkon talál. Ha tetszett a cikkünk, ossza meg másokkal, és kövessen bennünket a Facebook- , valamint Instagram-oldalunkon is.