MAGAZIN

Golden Palace Göd

Indul a Generációkon át Jakupcsek Gabriellával

generációkon át

Hogyan keressünk segítséget idős szüleinknek és milyen formában? Mire van lehetőségünk és mikor érkezik el az a pillanat, amikor nem halogathatjuk tovább a kérdést? Az elmúlt időszakban már érzékelhető egyfajta szemléletváltás, miszerint az idős szeretteink maguk is keresik a megoldását egy nyugodt, biztos időskornak. Előtérbe került az öngondoskodás, de beszélni még mindig nehéz róla.

 A Generációkon át című beszélgetéssorozatban Jakupcsek Gabriella igyekszik választ találni a mindannyiunkat érintő kérdésekre, vagyis hogy hogyan kommunikáljunk családi körben, hogyan találjunk közösen megoldást arra vonatkozóan, hogy idős szüleinket az ő megelégedésükre is biztonságos körülmények és nívós életfeltételek között tudhassuk.

Új alapokra kell helyezni az időskor fogalmát

Ma már több kutató is úgy gondolja, hogy új alapokra kellene helyezni az időskor meghatározását. Új módszerekre van szükség, hiszen az időskor nem kizárólag a biológiai életkor szerint definiálódik. Az életkoron felül az általános fizikai és mentális állapotot, a fogyatékosság mértékét, a várható életkort és más tényezőket is figyelembe kellene venni. Ugyanakkor a téma nagyon nehéz, szeretteinkkel beszélgetni erről pedig még nehezebb.

A Generációkon át első részében Jakupcsek Gabriella beszélgetőtársai Bordán Irén színésznő, Vízvári Csilla, az IRMÁK Nonprofit Kft. vezetője, a Civilút nonprofit szervezet projektvezetője és Huszár Viktória, a Golden Palace Göd ügyvezetője.

 

 

Hasonló tartalmakat  ITT és a YouTube-csatornánkon talál. Ha tetszett a cikkünk, ossza meg másokkal, és kövessen bennünket a  Facebook- , valamint  Instagram-oldalunkon  is.

Megszakítás